Itt az ősz és újra itt van a Jazz Poetry!

A nyári szünet után ismét hallhatjátok a Jazz Poetryt szeptember 19-én a Púderben!

https://www.facebook.com/events/417976188312992/

A Jazz Poetry Magyarországon mindeddig ismeretlen műfajának megvalósítására tesz kísérletet három művész és három megfogalmazásmód.

Gödri Bulcsu versei és monológjai, Dévényi Zoltán zenéje, valamint Pápai Zsanett ének improvizációja alkot egészet, és hívja játékra a közönséget szeptember 19-ének estéjén. A zenészek nem csak hangulatilag festik alá és képezik le a verseket, hanem diskurzusba lépnek velük, ellenpontokat mutatnak, átértelmeznek, és új jelentéstartalmakat bontanak ki.

Pápai Zsanett a párizsi Music Halltól a Mediawave-ig több nemzetközi porondon is bemutatkozott már, a Moveast fesztiválon Joe Fonda blues projektjében vett részt. Erőteljes, expresszív és személyes kifejezésmódját keretezi Dévényi Zoltán sokoldalú gitárjátéka, aki olyan egymástól gyökeresen eltérő stílusú formációk meghatározó tagja volt, mint az Escurial, a Transform Quintet, a Sziámi, valamint az Eclectica. Játékában a zenei sokoldalúság intenzív erővel párosul. Zenei párbeszédüket a műfaji kötöttségektől mentes improvizatív játék és az érzelmi szuggesztió jellemzi.

Belépő: 1300 Ft

Jazzin’ the Box koncert a Hy5-ban – új, saját dalokkal!

Július 19. 20:00
Horánszky u. 5. 1085

Pop ikonok jazz parafrázisai és jazz standardek groove, hip-hop és electro beatbox alapokra. A zenekar virtuóz könnyedséggel járja be ezt a sajátos zenei univerzumot. Életerős, sodró lendületű alapok és a lírai kifejezésmód különleges ötvözete teszi egyedülállóvá a Jazzin’ the Box koncertjeit.

Pápai Zsanett – ének
Horváth ’Tojás’ Gábor – zongora
Dévényi Zoltán – basszusgitár
Fekete János ’Jammal’ – beatbox

https://www.facebook.com/events/532584193445600/

Pápai Zsanett – Horváth „Tojás” Gábor Duo a Super 8-ban

https://www.facebook.com/events/529216473794217/

Helyszín: Super 8 – https://www.facebook.com/Super8BP

Cím: 1086 Budapest, Kőfaragó u. 8.

Időpont: Július 24. 19:30

Horváth ”Tojás” Gábor 2009-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz zongora szakán, többek között Binder Károly és Kaltenecker Zsolt tanítványaként. Rengeteg itthoni és külföldi jazz fesztiválon bizonyított mind szakmai, mind közönségsikerek terén. Gábor tehetségét a világhírű amerikai jazz zongorista, Joey Calderazzo (Michael Brecker Band, Branford Marsalis Quartet zongoristája) is elismerte, akivel több közös produkcióban is részt vett.
Pápai Zsanett énekesnő többek között fellépett már a párizsi Music Hallban, ahogy hallhattuk a Mediawave-en Rene Trossman zenekarával vagy a Moveast fesztiválon Joe Fonda blues projektjében is. Erőteljes, expresszív és személyes kifejezésmódját keretezi Tojás invenciózus, szuggesztív zongorajátéka. A hagyományos standardek előadásába gyakran szövik bele gazdag formanyelvük fúziós, post-bop, neoromantikus és avantgárd kifejezéseit, de oly módon, hogy az érzelmi kifejezőerő kapja mindvégig a legnagyobb hangsúlyt. Így a megszólalások mindig közvetlenek és stílusokon átívelő személyes erővel hatnak. Repertoárjukban egységes hangulatívben férnek meg egymás mellett a jazz standardek és olyan pop énekesek dalai, mint Amy Winehouse, Madonna, Sting, Leonard Cohen és Gwen Stefani.

Pápai Zsanett (ének)
Horváth ”Tojás” Gábor (zongora)